Akupunktúra

Az akupunktúra eredete

Az akupunktúra egy ősi kínai gyógymód, a hagyományos kínai orvoslás egyik ága. Az akupunktúra csak része a keleti orvoslásnak. A kínai orvosok alkalmaztak még gyógynövénykészítményeket, masszázst, moxibuszciót, köpölyözést a gyógykezelésben, sőt sebészeti beavatkozásokat is végeztek.) Pontos időbeni eredetét nem lehet meghatározni, de az tény, hogy az i.e. 10.000-4.000 év körüli időkből származó hegyes köveket (ú.n. pien-eket) már valószínűleg ilyen beavatkozásokra használták. A hagyomány szerint ezekben az ősi időkben kő-, csont- és bambusztűket használtak, ezeket váltották fel a fémtűk, melyek aranyból és ezüstből készültek. Manapság rozsdamentes acélötvözetből készült tűket használunk, ezüst vagy réz nyéllel. Az i.e. 3. századból származik az egyik legősibb orvosi könyv: a Sárga Császár Belgyógyászati Könyve (Huang Ti Nei Ching), mely máig kiindulási alapként szolgál a keleti orvoslással foglalkozók számára. A mű foglalkozik a kínai medicina alapteóriáiával (az öt elem tannal, yin és yang viszonyával), meglepően pontos leírást ad az anatómiai viszonyokról (többek közt a vérkeringésről - 2000 évvel Harvey előtt!), kérdés - felelet formájában próbál választ adni különböző klinikai tünetekre, foglalkozik a helyes légzéstechnikával, masszázzsal, moxibuszcióval. A könyv második része a Ling Shu ("Az akupunktúra") leírja a meridiánrendszert (az akupunktúrás csatornák rendszerét), foglalkozik a szúrástechnikával és a tűk fajtáival. Felmerül a kérdés: vajon hol tartott ekkor még a nyugati orvosi kultúra?

Az akupunktúrás kezelés helyei - meridiánok és pontok

Az akupunktúrás kezelés lényege, hogy a test meghatározott pontjaiba tűket szúr a kezelőorvos és különböző mozdulatokkal mozgásba hozza azokat. A tű önmagában merül a testbe, semiféle gyógyszert vagy vegyi anyagot nem tartalmaz. A kezelt pontok egy összefüggő csatornahálózaton, az ú.n. meridiánrendszeren helyezkednek el. Mik ezek a meridiánok? A meridiánokat úgy kell elképzelni, mint valamiféle csatornákat melyek valamilyen anyagot szállítanak. A keleti elmélet szerint ezekben a csatornákban kering az életenergia, a Qí, melynek kiegyensúlyozott, szabad, akadálymentes áramlása biztosítja a szervek, szövetek megfelelő táplálását, azaz az egészség fenntartását. (Többféle Qí létezik, azaz a Qí-nek többféle megnyilvánulása van. Megkülönböztetünk tápláló-, védelmi-, öröklött-, szerzett stb. energiákat.) A csatornák összefüggő hálózatot alkotnak. Átadják energiájukat egymásnak, illetve a hozzájuk tartozó szerveknek. A demonsrációs bábun, vagy atlaszokban látható ábrák csak a felületen futó meridiánokat ábrázolják, de minden csatornához tartozik egy belső szerv is, melyről a nevét kapta, amelyikkel összeköttetésben áll. A szakkönyvek részletesen leírják ezeket a belső útvonalakat, melyek létezéséről magam is meggyőződtem, hiszen a tűszúrásra adott reakció bizonyítja, hogy működnek. Azonban sohasem hagy nyugton egy kérdés: hogyan jöttek rá ezekre az útvonalakra a keletiek? A felületes meridiánok feltérképezése még csak-csak elképzelhető (bár az is nehezen), de a mélyben futóké?... A csatornák meghatározott helyei, "nyílásai" az akupunktúrás pontok, ahová a tűk kerülnek. Szemmel nem láthatóak, de finom tapintással érezhetők. Betegségek esetén nyomásra érzékennyé válhatnak, ami a diagnosztikában is segítséget nyújt. Léteznek-e ezek a pontok? Az akupunktúra ellenzői ezeket is csak valamilyen misztikus elképzelésnek tartják, holott már számos objektív bizonyíték igazolja létüket. Niboyet francia kutató 1946-ban felismerte, hogy az akupunktúrás pontok felett a bőr elektromos ellenállása kisebb. Ezen a felismerésen alapszik az azóta is használt, sokféle formában kapható ú.n. pontkereső készülék. Eőry Ajándok kimutatta, hogy a pontok területén magasabb a bőr széndioxid-leadása, Bergmann azt igazolta, hogy a pontok infravörös kisugárzása erőteljesebb a környezeténél. Mindez arra enged következtetni, hogy a pontok területén fokozottabb anyagcsere zajlik.