Testnevelő tanár - gyógytestnevelő tanár

Kellemes érzés tölti el a szívemet, amikor a Pécsi Tudomány Egyetemre és a budapesti Testnevelési Egyetemre gondolok vissza, hiszen nem csak a tanulás és a mozgás öröme tette kellemessé az ott eltöltött időt, hanem az a gondolat, hogy az ott megszerzett nagyon sokrétű tudással az arra rászoruló embereknek segíthetek.

A testnevelő tanári egyetemi diploma ahhoz segített, hogy azt a sok féle mozgásformát, technikát, elméletet elsajátíthattam, ezért a terápiáim során mind az élettani, anatómiai, módszertani és még számos speciális tantárgyak ismeretanyagát alkalmazhatom a természetgyógyászati ágazataimban és masszázsaim repertoárjában.

Időközben folyamatosa képzem magam, hogy holisztikusan, azaz átfogóan láthassam az embert. Miközben munkám során az egészséget fejlesztettem belső késztetést éreztem, hogy a betegségben szenvedő embereken is segítsek. Ezen okból kifolyólag kezdtem el a második egyetemi gyógytestnevelő tanári diplomámat. E két év alatt rengeteg betegséget tanultunk és sok speciális tantárgyból tettünk szigorlatot vagy záróvizsgát. Többek között ortopédia, trauma, sebészet, anatómia stb.. Minden apró részletre kíváncsi voltam a tökéletes tudásra törekedtem, így kitüntetéssel végeztem.

Sok gyakorlati és elméleti tapasztalattal rendelkezem, hiszen különböző foglalkozásokat illetve elméleti előadásokat tartok felkérésre és önkéntes alapon is. Különös jelentőséget tulajdonítok a közös egészségmegőrző és rehabilitációs tornának ugyan úgy, mint az egyéni foglalkozásnak.

A terápiáimban a gerincet részesítem előnyben, hiszen a testünk legfontosabb egysége, mivel a rossz, hanyag tartás nemcsak a pszichés problémák okozója lehet, hanem más szervi diszfunkciókat is okozhat a rossz vérellátás és az elégtelen ingerület átvitel miatt. A gerinc elváltozások hatására az egész testben súlypont eltolódás lesz, így a test többi pontjára is kihatnak /Pl.: a boka, térd, csípő, gerinc deformitások stb./.

Ezeket a tanulmányaimat 1996-ban kezdtem Pécsett, amelyeket folyamatosan és kitartóan végzem, mert meggyőződésem, hogy csak így teljesedhetek ki és így tudok a legtöbbet segíteni a hozzám fordulóknak.

Fontosnak tartom, hogy vendégeimnek nem kell több helyre időpontot egyeztetni a különböző kezelések felvételéhez, hiszen egyébként egy helyen nálam csaknem minden megtalálható.